Akár hiszed, akár nem, nincsenek eredeti bibliai könyveink. A Biblia "hiteles" szövege, amelyet alapos kutatómunka során állítottak össze sok ősi kéziratból, amelyeket múzeumokban és könyvtárakban tároltak.
Azonban furcsa módon ma a Biblia számos könyvének szövege megbízhatóbb, mint olyan ősi szerzők, mint Homérosz, Aiszkhülosz vagy Platón, csak a 9-11. Század kézirataiban őrzött művei. R. X. szerint - azaz 1400-1700 évvel az eredeti létrehozása után leírt szövegekben, míg a Biblia alapját képező kéziratokat sokkal rövidebb időkeret választja el az eredeti forrásoktól. Összességében az 1989 -es adatok szerint az Újszövetség legrégebbi kéziratainak különböző számú katalogizált típusa ismert:
* Papirusz (Ez volt a "szegény ember" íróanyaga, és mielőtt kód formájában (könyv formájában) használták, tekercsként használták, mindkét oldalára írva) - 96
* Uncial kéziratok (kódok és pergamentekercsek, amelyekre a szöveget a görög ábécé nagy (nagy) betűivel vésik) - 299
* Minusculeus kéziratok (vagy dőlt betűkkel, a görög nyelv nagybetűivel írva, és a IX. Századtól a XVI. Századig keltezve) - 2812,
* Tanítók (Szolgálati könyvek az egyházi istentisztelethez Ezek a szövegek "leckéket" vagy "szövegrészeket" tartalmaznak a Szentírásból). - 2281.
Összesen - 5488
Összehasonlításképpen közlöm néhány ókori szerző műveinek fennmaradt kéziratát: Euripidészből csak 2 kézirat maradt fenn, a Tacitus Annalsból - 1, Platónból - 11, Aiszkhülosz - 50, Virgilius és Sophokles - körülbelül 100.
Az Újszövetség legősibb kéziratai az alexandriai, a vatikáni és a Sinai kódex. Mindegyikük keltezett (paleográfiailag, azaz a "kézírás stílusa" alapján) IV. HIRDETÉS A kódok nyelve görög. E kódok elemzésének eredményeként alakult ki az Újszövetség fő szövege, amely minden teológus számára hozzáférhető.
Vatikáni Kódex - 1475 körül került a Vatikánba, az első említés a Vatikáni Könyvtárban 1481 -ből származik, előtte a története homályos. 350–370 között íródott. Kr. Feltehetően Olaszországban, és tizenegy évszázada jó állapotban megőrizték. Ez a kézirat finom pergamenre (azaz cserzett állatbőrre) van írva, és 759 oldalt, 10/10,5 hüvelyk (vagy 25,4/26,6 cm) -t tartalmaz, mindegyik három keskeny, negyvenegy soros oszlopot tartalmaz minden oszlopban.8 A kézirat tartalmazza a Levelet Barnabásnak és az apokrifoknak. Tischendorf szerint a vatikáni kéziratot ugyanaz a személy írta, aki a Sínai -t, azonban a pápa azt állítja, hogy a Sínai -félét (Aleph) korábban írták, az evangéliumok szakaszai alapján ítélve meg. 11 A Vatikáni kéziratból hiányoznak szövegrészek: 1 1 -től Genesis 46:28 -ig, a 106. zsoltártól a 139. zsoltárig, Zsid. Máté 16: 2-3, Róma 16:24, Pál levelei, Jelenések és Zsidók 9:14.
Az alexandriai kódexet 1628 -ban I. Károly angol királynak ajándékozta Cyril Lukaris pátriárka. 733 pergamenlapra van írva, 26, 3/31, 4 cm méretű, két oszlopban, a Szentírás szövegével negyvenen -egy sor 24 Nincsenek János részei. 6: 50-8: 52; 2 Kor. 4: 13-12: 6; 3 Királyok 12: 20-14: 19; Matt. 1: 1-25: 6; 1Mózes 15: 1–5 Gen. 14: 14-17 és 1Mózes 16-19. Tartalmazza a Kelemen leveleinek maradványait is (feltehetően Kr. U. 95-100.). Nagyjából 400-450 rh körül írták.
A Sínai -kódexet a 19. században fedezte fel Konstantin Tischendorf, és ez a történet külön történetet érdemel. Pergamenje vastagabb, mint a vatikáni kézirat. Ez az egyetlen nem kézirat, amely szinte az egész Újszövetséget tartalmazza (kivéve János 5: 4, 8: 1-11; Máté 16: 2-3; Róma 16:24; Márk 16: 9-20; 1 János 5: 7; Cselekedetek 8:37). Az Újszövetségbe is behozza a "Hermas pásztora" és a "Barnabás levele" című könyveket, és kezdetben még tartalmazta a "Didache" könyv egy részét. 350-370 körül íródott. HIRDETÉS 147 és fél pergamenlapon, minden oldalon négy negyvennyolc soros oszlop. 13 Minden oldalméret 15/13,5 hüvelyk (38/34,3 cm).
Megtalálták az Újszövetség szentírásaiból származó részeket, és korábban, mint a Sínai -kódex. Így 1945 decemberében Felső-Egyiptomban, Henoboskion ősi települése közelében (modern Nag Hammadi kerület) a helyi parasztok véletlenül felfedezték az Újszövetség 2-4 századból származó könyveit tartalmazó legrégebbi könyvtárat.
A legrégebbi "tárgyi bizonyíték" egy tenyérnyi méretű papirusz, amelyet 1920-ban fedezett fel Egyiptomban Dr. B. Grenfell, aki azonban nem tulajdonított ennek nagy jelentőséget. Csak 1934-ben hívta fel rá a figyelmet egy másik tudós, Dr. S. H. Roberts, miközben D. Ryland (a papiruszgyűjtemény tulajdonosa) úgynevezett manchesteri könyvtárának papirosait válogatta. Kutatások után rájött, hogy megtalálta a legrégebbi papiruszt, amely János evangéliumának verseit tartalmazza és i. E. 125 -ből származik, és ezért körülbelül 30 évvel fiatalabb, mint az eredeti, i. E. 95 körül összeállított papirusz, amelyet nem Palesztinában találtak. az eredeti, de az egyiptomi sivatag homokjában, ami lehetővé teszi annak elképzelését, hogy milyen gyorsan terjedtek az újszövetségi írások.
Az Ószövetség bonyolultabb.
A qumráni tekercsek felfedezése előtt (Kr. E. 2. század) a legrégebbi zsidó kéziratok voltak a British Museum kézirata (i.sz. 895), a Leningrádi Könyvtár két kézirata (i. Sz. 916 és 1008).) És egy kézirat Aleppóból (Aaron Ben -Asher kódexe) - i.sz. 10. század Sőt, az egész ószövetségi Biblia csak i.sz. 1008 -as dokumentumot tartalmazott, sok nemzeti könyvtárban. Ezért vált szenzációvá a qumráni lelet. De még szenzációsabb volt az a tény, hogy a kutatás nem tárt fel jelentős eltéréseket a szövegek között! Ézsaiás könyve a Bibliában, amelyet ismerünk, teljesen összhangban van a kétezer évre visszamenő listával.
Napjainkban az Ószövetség legősibb szövegének két 97x27 és 39x11 mm méretű sérült ezüstlapot tartanak, amelyeket az első templom idejének sírjában, a Kitevkhinnyban találtak, amely a völgyben található, híres nevével - geichen - ill. pokol tűz. … Ez a szent áldás szövege a Számok könyvéből 500 évvel régebbi, mint a bibliai tekercsek, amelyeket Qumranban találtak.
Ezüst rudak a legrégebbi bibliai szöveggel A legrégebbi ismert ószövetségi szöveg
Van még egy nagyon fontos tény - a héber írott nyelvben eredetileg sem magánhangzók (kivéve A), sem helyettesítő jelek nem voltak … Az Ószövetség könyveit szinte csak mássalhangzók írták.
Képzeld el, mennyire pontos lehet korunkban a csak mássalhangzókkal írt levél, amikor például a KPV jelentése: vér, görbe, menedék, tehén stb. stb.
Eleinte a héber ábécé, a többi nyugat -sémi nyelvhez hasonlóan, csak mássalhangzókat tartalmazott (például az eddig talált legrégebbi héber feliratban, az úgynevezett Gezer -naptárban, amelyet körülbelül három évszázaddal Mózes után faragtak, a „szüret” szó - " katsir " - csak három gyök mássalhangzóval továbbítódik). Az olvasás elkerülhetetlen nehézségeinek elkerülése érdekében e mássalhangzók közül néhányat (különösen az "ain" -ot) hangként is közeli magánhangzóként használták. A második szakaszban (a Kr. E. 10. századtól kezdve) kibővítették ezt a szórványos mássalhangzók magánhangzóként történő használatát - először az arámi, majd a héber nyelvben nem egy -két, hanem egész négy mássalhangzót használtak ugyanarra a célra:, Aleph, Júda és Hé. De ez elégtelennek bizonyult, mivel ezek a betűk egyidejűleg mássalhangzók maradtak, mindegyikük több magánhangzót jelentett, és végül nem volt egyértelmű és rendszerezett a használatuk. Ezért a VI-VIII. Században i. E. NS. feltalálták az úgynevezett diakritikus jelek rendszerét (pontok és kötőjelek betűk alatt és felett), amelyet ma "magánhangzónak" vagy "nekudot-rendszernek" nevezünk.
Tehát, ha most veszünk egy héber Bibliát vagy kéziratot, akkor találunk bennük mássalhangzók csontvázát, tele pontokkal és más jelekkel, amelyek hiányzó magánhangzókat jelölnek. De ezek a jelek nem tartoztak a héber Bibliához … A könyveket egyenként olvasták el, magánhangzókkal megtöltve … tudásuk mértékében és a jelentés és a szóbeli hagyomány látszólagos követelményeinek megfelelően
Feltételezik, hogy "a héber Biblia ezen súlyos hibáját csak az i.sz. 7. vagy 8. században sikerült kiküszöbölni", amikor a masoreták feldolgozták a Bibliát, és "kiegészítették … a magánhangzókat helyettesítő jeleket", de saját ítéletükön kívül más iránymutatásuk nem volt. hagyomány."
Korábban azt hitték, hogy a magánhangzókat Ezra vezette be a héber szövegbe a Kr. E. … Amikor a 16. és 17. században Leviticus és Capellus Franciaországban megcáfolták ezt a véleményt, és bebizonyították, hogy a magánhangzók jeleit csak a masoreták vezették be … ez a felfedezés szenzáció lett az egész protestáns Európában. Sokak számára úgy tűnt, hogy az új elmélet a vallás teljes megdöntéséhez vezet. Ha a magánhangzók nem az isteni kinyilatkoztatás művei, hanem csak emberi találmányok, ráadásul sokkal későbbi idők, akkor hogyan támaszkodhatnánk a Szentírás szövegére? …
Ha a mindennapi szavak hangoztatása nem annyira alapvető, akkor a helyzet gyökeresen megváltozik, amikor az ősi szövegben megjelenik egy kombináció, amely város, ország, név nevét jelenti. Például Isten neve.
Ezért szerzett nagy jelentőséget az Ószövetség első görög fordítása - a Septuaginta, amely akkor készült, amikor a héber még élő nyelv volt -, bár a fordítás gyakran nem mindig közvetítette az árnyalatokat. Például a jól ismert Jézus névben csak egy hang maradt meg az eredeti hangból - [y]. További részletek
A Septuaginta és a Bibliafordítások.
A Library Legend elmondja, hogy II. Ptolemaiosz Philadelphus király (Kr. E. 285–246), miután Demetriustól megtudta Phalerontól, aki a királyi könyvtár letéteményese volt, Mózes Szentírásának létezéséről Júdeában, úgy döntött, hogy megszervezi a könyv fordítását. Törvény görög nyelvre és könyvek szállítása az alexandriai könyvtárba …
Ebből a célból Ptolemaiosz levelet küldött Eleázár jeruzsálemi főpapnak: „Az összes földön élő zsidó kedvében járva elhatároztam, hogy elkezdem lefordítani a törvényt, és miután héberből lefordítottam görögre, ezt a könyvet a munkáim közé tettem. könyvtár. Ezért jól jár, ha minden törzsből hat idős férfit választ, akik törvényeik tanulmányozásának időtartama miatt nagyon tapasztaltak bennük, és pontosan le tudják fordítani. Feltételezem, hogy ezzel a tetttel érem el a legnagyobb hírnevet magamnak. Ezért küldök titeket tárgyalni erről […] Andrew és Aristeus, akik mindketten a legnagyobb megtiszteltetésnek örvendenek szememben”.
Válaszul a főpap hetvenkét írástudót küldött a királyhoz, hatat Izrael tizenkét törzséből. Ez a hetvenkét férj Pharos szigetén telepedett le, ahol mindegyik 72 napig lefordította az Ötödikház teljes szövegét. Nem csak a fordításokat fejezték be egyszerre - minden kapott szöveg pontosan ugyanúgy hangzott! Ezt követően a fordítás megkapta a nevét - a Septuaginta vagy a „hetven fordítása”.. Eretnekségek ellen. III. 15; Kelemen Alexandriai, Stromates I - II).
Ez az egész történet egy olyan munkán alapul, amelyet az irodalomban Aristeus levele Filokratésznek ismertek, és amelynek hamisítása jelenleg kétségtelen. (Ezt csak a Kr.e. 2. század közepén állították össze.)
A valóságban azonban a dolgok némileg másképp történtek. Az új korszak kezdete előtti utolsó évszázadokban sok zsidó élt Egyiptomban, különösen Alexandriában, amelyet Nagy Sándor alapított Krisztus előtt 332 -ben. Görögül beszéltek, ezért fordításra volt szükség. Tehát a III. Kr. Megkezdte az ószövetségi írások fordítását, amelyek csak a következő században fejeződtek be.
Azonban ma senki nem tud görög nyelvű kéziratot adni az i. Sz. 300 -nál korábban. n. NS. A legkorábbi kézirat, amelyet az Ószövetség görög fordításának neveznek, Ryland Papyrus (458. sz.), Amely több fejezetet tartalmaz az 5Mózes 23–28. De még ez a papirusz darab is Kr.e. 150 -ből származik. Csak egyetlen említés van a Pentateuchusról, amelyet görögül fordítottak a philadelphiai Ptolemaiosz alatt. (Eusebius (260-340) Arisztobeliát idézi (Praep. Ev. XIII 12, 664b).
És még egy megjegyzés. Abban az időben a könyvet gyakran az első jelentésű szónak nevezték. Mózes első könyve, amely eredetileg héberül van írva, a "nemzés" szóval kezdődik ("Kezdetben"). A Biblia görög változatában a kezdeti szavak címként való felhasználásának zsidó hagyománya megszakadt, és leíró címeket használtak. Tehát az első Mózes -könyvet Genesis -nek hívták (az egyházi szláv hagyományban - Genesis), görögül fordítva - "eredet", bár a héber eredetiben a "szül" ("kezdetben") szóval kezdődik.
Az első keresztény századokban új bibliafordítások jelentek meg (a Római Birodalom más népeinek nyelvére). A második század közepén az Ószövetséget lefordították szír nyelvre - ez az úgynevezett Peshitta, vagy Peshitto (Peflowersto), vagyis egyszerű. A legrégebbi ismert Peshitta kézirat az 5. század elejéről származik. Manapság Peshitának két hagyománya van - nyugati és keleti
Az első latin fordítás már i. E. 210 -ben elkezdett terjedni. és (mint a bizánci recept görögül) ez az afrikai keresztények közvetlen erőfeszítése volt. A leghíresebb latin fordítást, a Népi Vulgátát Kr. U. 386 -ban kezdte Jerome tudós, és 405 -ben fejezte be. 1546 -ban a Trentzi Zsinat a Biblia hiteles szövegének nyilvánította a Vulgatát. 1589 -ben V. Sixtus pápa, majd 1592 -ben VIII. Kelemen pápa alatt megjelent a Vulgata végleges változata, amelyet a katolikus egyház a Biblia hivatalos szövegének fogadott el.
Az első német nyelvű Biblia Ulfilah fordításában: "az apostol készen áll", akinek ehhez gótikus betűtípust kellett létrehoznia, a 4. századból származik. Így Ulfila Bibliája egyben a gótikus írás első emlékműve lett. A gótikus Biblia különösen értékes példányát - lila színű pergament ezüst és arany nyomtatással - ma őrzik a svédországi Uppsala városban.
Az Ószövetség arámi nyelvre történő lefordítására került sor - az úgynevezett Targumimra (fordítások). Közülük a leghitelesebbek: Targum Onkelos (a Tóra fordítása) és Jonathan Targum (H'biim fordítása, Jonathan ben-Uzielnek tulajdonítva).
Egy érdekes "HEXAPLUS" egy Origen Adamantius (i. Sz. 184-254) által írt könyv, amely a RÉGI Testamentum hat fordítását tartalmazta. Ez a hat fordítás függőleges oszlopokba van rendezve, és a további hat fordítás időnként megjelenik a hatodik oszlop után. Az ELSŐ rovat az Ószövetség volt héberül. A "teológusok" között nagy nézeteltérések vannak abban, hogy Origenész milyen héber szöveget használt. A MÁSODIK "Hexaples" oszlop az Ószövetség görög átírása, amely görög betűket használt a héber szöveg reprodukálására. Ezt követte Akilla fordítása (Kr. U. 95-137).). és végül Theodosius fordítása (i. sz. 140-190).
Alapvetően mindenki egyetért abban, hogy a Hexapla ötödik oszlopa (amit maga Origenész írt!) Egy régebbi és fejlettebb héber szöveget képvisel, mint az ELSŐ rovat. De mivel e kézirat egyetlen elérhető példánya 125 évvel Origenész halála után íródott, a teológusok nehezen tudják kimutatni az összefüggést. Ez a "közvélemény" hasonlít az emberek véleményéhez valamilyen tekintélyről, amelytől szeretnének megszabadulni.
Az egyház történetében nem egyszer volt tendencia, hogy ezt vagy azt a fordítást isteni ihletésűnek és egyetlen megengedettnek ismerjék el. Ez a tendencia különösen a Septuaginta és a Vulgate vonatkozásában nyilvánult meg. De fokozatosan az egyházak vezetése arra a gondolatra jutott, hogy szükség van egy bizonyos pluralizmusra, bár az egyház által jóváhagyott, általánosan elfogadott, mintegy kanonikus fordítások kategóriája megmaradt.
A Biblia a kereszténységgel együtt került Oroszországba. Fordítása az óegyházi szláv nyelvre a görög nyelvből készült, a Septuaginta (Lucian recenziója, i. Sz. 280 körül) Cyril és Methodius (IX. Század) változata alapján; nem maradt fenn teljesen. Már 1056 - 1057 -ben. az úgynevezett Ostromir evangéliumot („Aprakos Gospel”) a kelet-bolgár eredetiből másolták le. Aztán megjelentek az Arhangelszk (1092), Mstislavovo (1117), Jurjevszkoje (1120), galíciai (1144) és Dobrilovo (1164) evangéliumok.
A 15. század második felében a keresztzsidó Theodore lefordította a zsoltárt és Eszter könyvét a héber nyelvből; valószínűleg az ötödik szláv fordításainak szerkesztése is az ötödikben és a prófétákban.
A 15. század végén Gennagyij novgorodi érsek vállalta a Biblia teljes szövegének „összegyűjtését”, néhány könyvet pedig a Vulgata -ból fordítottak le (Első és Második Krónikák, Ezsdrás első és harmadik könyve, Hémiás könyve, Tobit, Judit, Eszter, Salamon bölcsessége, Makkabeus könyvei és részben Jézus, Sirakhov fia könyve). Ezt a hagyományt követte a Biblia Ostroh-kiadása (1581), de elkészítése során számos könyvet újra lefordítottak görögből. 1663 -ban az Ostrog -kiadás némi szerkesztési módosítással újranyomásra került Moszkvában - a moszkvai Biblia. Ezt követően némi javítással megjelent az Erzsébet -Biblia (1751, 1759 … 1872 … 1913).
1680 -ban megjelent Moszkvában Polotszki Simeon (1629 - 1680) „A rímes zsoltár” c. 1683 -ban a nagyköveti rend fordítója, Avraham Firsov is lefordította a zsoltárt oroszra, de ezt a fordítást Joachim pátriárka azonnal betiltotta.
1698 -ra I. E. Gluck lelkész elkészítette a Biblia teljes fordítását oroszra, de az északi háború idején, amikor Marienburgot az orosz csapatok 1703 -ban elfoglalták, ahol Gluck lakott, ez a munka elpusztult.
1812 -ben Oroszországban megszervezték az Orosz Bibliatársaságot, amely a XIX. Század 20 -as éveiben kiadta a Biblia egyes könyveinek (a Zsoltár, részben a Pentateuchus) oroszra fordítását. 1825 novemberében I. Sándor megtiltotta e fordítások közzétételét, és 1826 -ban az Orosz Bibliatársaság tevékenysége megszűnt.
A zsinat elutasította a Biblia minden orosz fordítását, és csak 1856 -ban vetette fel a fordítás szükségességének kérdését. Ez a munka 1860 -ban kezdődött, és 1867 -ben a kijevi, moszkvai és kazanyi teológiai akadémia konferenciája áttekintette és ellenőrizte az összes anyagot. Ennek a munkának az eredménye az volt, hogy 1868-1872-ben megjelent a Biblia zsinati fordítása, amely kanonikus lett az orosz ortodox egyház számára.
Az angol nyelvű országokban a Bibliát elsősorban I. Jakab király használja, aki 1611-ben 52 tudóst bízott meg a Biblia angol fordításának elkészítésével az angolul beszélő protestánsok igényei szerint.
